2021. Június. 4

A régészeti feltárásokat követően, áprilisban elkezdődtek az iváncsai ipari parkban az SK Battery beruházásával összefüggő helyszíni munkák, melyek jelenleg az építkezést előkészítő fázisban tartanak.

Április 1-én elkezdődött az SK Battery Hungary Kft. elektromos járművekbe kerülő akkumulátorokat gyártó üzemének beruházási projektje. Jelenleg az építési munkákat előkészítő földmunkák folynak, a tervek szerint július végéig. Ebben az időszakban történik meg a 80 ha-os telek síkra rendezése és tömörítése.

A területről letermelt felső földrétegből már felépült az a töltés, amely optikai- és zajvédelmi takarásba is helyezi az építési területet a lakóövezet felől. Ez a földsánc a lakóterület felé tartós védelmet ad a későbbi építési munkák és az üzem működése során is és több fázisban (először a talajfelszínt megkötő fűvel, majd a végleges kialakítás után magasabb növényzettel is) beültetésre kerül.

Június elején elindul és várhatóan augusztus végéig tart a következő munkafázis, az épületek mélyalapozása. Ez már egy kisebb területet érint, és fúrt technológiával történik, így nem kell a környező lakóterületen nagyobb zajjal vagy rezgéssel számolni. Időközben a földmunkák is befejeződnek és a tervek szerint júliusban kezdetét veszi az előre gyártott és a helyszínre szállított betonelemekből az épületek szerkezetépítése. Ez a munka a 2022-es év elejéig tart, ezt követően a jövő év közepére a főépületek külső burkolatai is megépülnek. Innentől a belső szakipari munkákra, majd a gyártósorok telepítésére helyeződik a hangsúly. Az ezekből eredő építési zaj már beltéri zajforrásnak minősül, nem terhelve a környezetet.

Az építtető SK Battery Hungary Kft. mindent megtesz azért, hogy a területén folyó építési munkákkal elkerülhetetlenül járó zavaró hatásokat a lehetőségek szerint mérsékelje és Iváncsa Községi Önkormányzatával együttműködésben rendszeres tájékoztatást adjon a 2023-ban befejeződő építési projekt aktuális és jövőbeni híreivel kapcsolatban.